12. Jézus beszél
Márk 4,37–39

Jézus és a barátai a hajóban voltak.

 

„Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: »Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?« Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: »Hallgass el, némulj meg!« És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.”